Dunaföldvári Vár

VÁR- és helytörténet röviden:

Dunaföldvár Budapesttől 90 km-re délre, a Duna jobb partján fekszik, szinte az ország közepén. A 6-os, a 61-es és 52-es számú főutak találkozása, a Dunán átívelő híd az ország egyik fontos csomópontjává avatta a kisvárost. A Dunaújváros, Paks, Kecskemét vonzáskörzetében fekvő település lakói ma is főként a mezőgazdaságból, illetve a kereskedelemből élnek.

A honfoglalás kori "falucska" szerencsés fekvése és a nagy vonzáskörzete révén indult fejlődésnek. A XII. században itt hozott létre Bencés apátságot II. (Vak) Béla, s ez nagymértékben fejlesztette az ipari, de főképp a mezőgazdaságban tevékenykedők szakmai kultúráját. Fénykorát a XIV.-XV. században élte a település, hiszen itt vezettek át a nemzetközileg is jelentős kereskedelmi főútvonalak, s a révátkelőhely szerepe is meghatározó volt a város fejlődésében. A történelem során több esetben volt virágzó mezőváros, s a település igen sok törökkori emléket is őriz.

A város hídja 1928 és 1930 között épült. Létesítése jelentős fejlődést hozott, mivel a Dunántúlt köti össze az Alfölddel. Ezért szokták Dunaföldvárt a "Puszta kapujának" nevezni.

A Mezőföld DK-i határán fekvő város domborzatának kialakulásában jelentős szerepet játszott a jégkorszaki lösz és felszíni vízfolyások. A Dunának jelentős szerepe van a löszfal mozgásában, a csapadék, a viharok szerepe viszont elenyésző. Dunaföldvárra a mérsékelt, kontinentális éghajlat a jellemző, gyakori mediterrán és óceáni hatásokkal. Az évi középhomérséklet 10.2°C, a csapadék évi átlag 598 mm. A város felszín alatti vizekben is gazdag. Egy 1966-os mélyfúrás során jó minőségű, ásványi sókban és szénsavakban gazdag 37-38°C-os víz került felszínre, mely a helyi fürdőt is táplálja. Talajminőség szempontjából legjelentősebb a mezőségi talajtípus. Morzsalékos, magas humusztartalma miatt a mezőgazdaság legfontosabb és egyben legnagyobb területét jelenti.

A város kulturális életének központja a színházi előadások, hangversenyek otthonául szolgáló művelődési ház, a könyvtár és a Vár múzeum, valamint a Fafaragó Galéria. Az utóbbi kettő nemcsak állandó, hanem időszaki - képzőművészeti, régészeti, irodalmi, népművészeti - kiállítások színhelye is.

Az idegenforgalmi nevezetességek közül a város késő barokk műemlékeit érdemes kiemelni: a gyógyszertár Béke téri épületét, a Barátok templomát, a volt Ferences kolostort és a gimnázium épületét. A földváriak büszkék a Városi Polgármesteri Hivatal dísztermére és az idejáró vendégek által kedvelt termálfürdőre is. Sajátos színfoltot jelent Dunaföldvár egyik legszebb helyén, a Duna-parti lösz dombon épült várerődítmény. Az épületegyüttesben található az úgynevezett Török (Csonka)-torony, melyet a XV. században gótikus stílusban építettek, a Fafaragó Galéria, a Vár Étterem és az udvar főbejáratánál újonnan felállított csodálatos kézi faragású nagy kapu. Kellemes kikapcsolódást, valamint több, helyi specialitást kínál a Kis-Duna melletti Horgásztanya is.

1989-től ismét városi rangot kapott, melyet leginkább a körzetben betöltött szerepe jelentős kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységek miatt érdemelt ki. A két ipari centrum (Dunaújváros, Paks) között fekvő jó levegőjű, nyugodt kisváros lakói őrzik értékeiket és ápolják hagyományaikat.

Virtuális séta többek között a Dunaföldvári Várban! Láthatod a kiállítást, a várbörtönt és bejárhatod a várudvart is!

A séta elérhető a link alatt, jobb oldalon!

Elérhetőség:

Cím: 7020 Dunaföldvár, Rátkai köz 2.
Tel.: (Vártorony)  +36 75/777-112
Tourinform iroda: Tel/fax: +36 75/341-176
Honlap: www.dunafoldvar-muvhaz.hu