A gyerekeim nemrég iskolai barátaik ajánlása után szerették volna kipróbálni a hőspróba nevű játékot. Ezek leginkább középkori témájú, izgalmas küldetések megoldásával teljesíthető játékok, melyekbe a szülők is bekapcsolódhatnak. Néhány ilyen próba után kiderült, hogy a dolog számomra is élvezetes szórakozás. Ráadásul új kapcsolatokat is köthetek más szülőkkel. A legutóbbi próba előtti héten végig nagyon rosszul aludtam. Ennek eredménye az lett, hogy a próba napján sehogy sem tudtam eltüntetni vagy elfedni a szemem alatt megjelenő sötét karikákat és táskákat. A hőspróba során beszédbe elegyedtem az egyik anyukával. Szóba került a szemkörnyéki arcbőröm állapota is. Ő azt ajánlotta, ismerkedjek meg a Laumar InstanTENSE Plus nevű szérummal.
A Laumar InstanTENSE Plus egy emelő hatású arcszérum
A Laumar InstanTENSE Plus egy emelő hatású arcszérum, melyről az instantense.hu weboldalon minden fontos információt meg lehet tudni. A szérumot kifejezetten olyan érzékeny, ezért körültekintő ápolást igénylő felületekre fejlesztették ki, mint a szemkörnyék vékony bőre. Éppen ezért maximálisan kíméletes. Vagyis mentes minden olyan adalékanyagtól (pl. színezékektől), amelyek irritálhatják a szemet. Ennek ellenére viszont hatékony segítség a szem alatti ráncok kialakulásának megelőzésében. A táskák megszüntetésében. Valamint a szem körül kialakuló sötét karikák eltüntetését is rá lehet bízni.
A weboldalon részletes leírásokat olvashatunk arról, pontosan hogyan is fejti ki jótékony hatását a termék. Megismerkedhetünk a benne található aktív összetevőkkel, és azzal, hogyan járulnak hozzá egyen-egyenként a tartós eredményhez. Illetve olvashatunk útmutatást arra vonatkozóan is, hogy hogyan használjuk a szérumot ahhoz, hogy valóban a megfelelő hatást érhessük el vele.
A Laumar InstanTENSE Plus hatékonyságát és kíméletességét a gyártótól független tesztek is igazolják, melyek hosszas klinikai tesztelés eredményét mutatják. Emellett pedig az oldalon videókat is találhatunk, melyekből meggyőződhetünk arról is, hogy a termék használói szerint is rendkívüli arcápoló készítményről van szó.
A termék már a gyógyszertárak polcain is megtalálható. De akár meg is rendelhetjük azt az instantense.hu weboldalról.
Olvass érdekes és hasznos cikkeket a szemkörnyék ápolásáról!
Az isnatntense.hu weboldalon nem csak a Laumar InstanTENSE Plus megismerésére és megrendelésére van lehetőségünk. Az oldalhoz ugyanis tartozik egy szuper blogfelület is. Itt egyrészt további cikkeket olvashatunk a szérum hatásairól és használatáról (pl. megtudhatjuk, hogyan használható a száj körüli finom ráncok elleni küzdelemben is). Másrészt pedig az arc – legfőképpen a szemkörnyéki bőr – megfelelő ápolásának fontosságáról és módszereiről is olvashatunk.
Számos cikk foglalkozik azzal, hogy a szemkörnyékápoló kozmetikumok mellett milyen módszereket próbálhatunk ki az érzékeny bőrfelület megóvására. Egyes cikkek azzal foglalkoznak, hogy bizonyos otthoni módszerek (pl. az uborkapakolás) pontosan miben tudnak segíteni vagy mennyire hatékonyak. Másokban arról olvashatunk, hogy nem feltétlenül éri meg plasztikai beavatkozásokkal kezelni a problémás területet. Ezeken kívül pedig számos cikk hívja fel a figyelmet arra is, hogy egészséges életmód nélkül egyetlen készítmény sem lehet elég hatékony. Még akkor sem, ha olyan remek termék, mint a Laumar InstanTENSE Plus.
Mindenképpen hálás vagyok annak az anyukának a hőspróbán kapott tippért! Az instantense.hu weboldal felkeresését pedig mindenkinek ajánlom, aki úgy érzi, van hová fejlődnie szemkörnyékápolás témában.