Próbára tettem a teafaolajat

A hősöknek sok próbát ki kell állniuk életük során, bizonyítaniuk kell kiválóságukat és beváltani a hozzáfűzött reményeket, ahhoz, hogy az emberek szívébe költözhessenek.

Egyik nap a Facebookon láttam egy posztot, amiben egy lány egy kozmetikai termék képe mellé a következő szöveget írta: Már mindent kipróbáltam, de elmondhatom, hogy ez a krém az én hősöm! Kigyógyított az ekcémából!

Kicsit eljátszottam a gondolattal, mitől is lesz egy kozmetikai termék hős. Nyilván ugyanattól, amitől a filmekben látott harcosok. Beváltja, amit ígér, jobbá teszi az életedet, egyszóval kiállja a próbát. Innen jött az ötlet, hogy én is próba elé állítok egy terméket, és letesztelem mennyi mindent vált be abból, amit a forgalmazója, vagy a gyártója a reklámszövegében ígér. Konkrét elképzelésem is volt, és miután egy ideje már úgyis szemeztem vele, meg is rendeltem gyorsan az alábbi terméket:

Teafa 100% tisztaságú, természetes illóolaj – Humanity Áruház

Ezt a terméket, mint azt a linken is láthatjátok, a Humanity Áruház kínálatából választottam ki, ami egyébként egy kifejezetten megbízható webshop, és számtalan natúr terméket forgalmaz. Ha valaki esetleg tervezi, hogy belevág egy környezettudatosabb életmódba és lecseréli a drogériás szépségápolási termékeit természetes alapanyagú krémekre, szappanokra, stb., mindenképp jó helyen jár az oldalukon. A származási helytől kezdve, a felhasználásig mindent megtalál a termékek leírásában. Én is ezért választottam őket, mert elég jól átlátható a kínálatuk. Illetve azért is, mert maga az üzlet is törekszik a fenntarthatóságra, és leginkább újrahasznosítható anyagokba csomagolja a termékeit.

Ami az illóolajokat illeti, én a magam részéről mindig is kicsit hadi lábon álltam, ugyanis sok jót olvasni róluk és a pozitív hatásaikról, de a magam bőrén még sose tapasztaltam ezeket a jótékony hatásokat. Persze ez nyilván abból is ered, hogy még egyet se használtam az ajánlott rendszerességgel. De most ennek is eljött az ideje, úgyhogy amint átvettem a csomagomat a futártól neki is álltam a nagy próbának. Eldöntöttem, hogy jegyzetelni fogom, miként hat napról napra a testemre ez a könnyű, átlátszó folyadék, amelyet a népi gyógyászat finoman szólva is istenít. Először is jegyzetet készítettem, pontosan mikre is ajánlja a webáruház ezt a terméket, hogy majd kipipálgathassam egy-két nap, hét vagy hónap elteltével, ha valamelyik teljesül. Természetesen, – és hál’ istennek- nem vert meg a sors minden egyes problémával, amelyre gyógyírként kellene szolgálnia a teafa olajnak, illetve azt is tudom, hogy nem minden emberen ugyanúgy vagy ugyanolyan gyorsan fejtik ki ezek a termékek a hatásukat, de ez utóbbit most nem veszem figyelembe, elvégre a hősök dolga is az, hogy mindenkit egyformán megmentsenek, ha már egyszer számít rájuk a város… Ennek ellenére nyilván ez csak egy ember tapasztalata lesz, nem maga a szentírás, mégis úgy gondolom hasznos lehet egy ilyen kísérlet.

Teafa 100% tisztaságú, természetes illóolaj - Humanity Áruház

Tehát, akkor következzen, mit ígér az áruház a termékkel kapcsolatban:

Először is azt írják, fertőtlenítő és antibakteriális hatású, illetve vírusölő is egyben. Nos, ezt nyilván nem lesz egyszerű letesztelni, de azért felírom a lapra. Végül is influenzaszezon van, én pedig pont nemrég kaptam egy párologtatót karácsonyra, úgyhogy ha nem betegszem meg a hónap végéig, kis engedménnyel az olaj javára írom majd.

Másodszor, sebgyógyító hatást is ígérnek neki. Ezt nem kifejezetten szeretném letesztelni, de ha úgy hozza a sors persze ez is kiderülhet róla előbb vagy utóbb.

Elméletileg immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Ez előbbire viszont kíváncsi vagyok, ugyanis télen hajlamos vagyok a gyengélkedésre, illetve az utóbbi időben a herpeszem is gyakran döntött úgy, hogy meglátogat. Mellesleg a leírás erre is megoldást ígér, legalábbis a tünetek csökkentésére. Ami pedig a gombaölő hatást érinti, sajnos szintén könnyedén ki tudom próbálni, mert az egyik szobánk sarkában egy beázás következményeképp megjelent egy penészfolt.

Végül pedig a rovarokat is hivatott távol tartani ez a készítmény. Ezt szintén le tudom tesztelni, hiszen a kutyám hajlamos még a méregdrága cseppek ellenére is összeszedni a kullancsokat.

És akkor következzen az eredményhirdetés:

Egy hónapon át napi szinten csepegtettem illóolajat a párologtatómba és egy két napos náthát leszámítva nem voltam beteg. Természetesen ezt nyilván sok más tényező is befolyásolja, de mivel leginkább a teafaolaj egészségmegőrző tulajdonsáságát teszteltem, a fertőtlenítő és az immunerősítő hatást kipiáltam. A sebgyógyító tulajdonsáságát, – inkább lekopogom, – de nem kellett tesztelnem.

Ami a plafont illeti, végül lemeszeltük, így erről sem tudok beszámolni. A rovarriasztó tulajdonságát viszont kipipálom, mert bár tél közepe van, meglehetősen enyhe volt az idő és az utóbbi időben nem találkoztam semmilyen vérszívóval a kutyusomon. Mellesleg a teafa olajat egy másik kullancsriasztó hatású illóolajjal, a gerániummal kevertem.

Bár nem mindent sikerült bebizonyítanom, összességében azt hiszem elmondhatjuk, hogy a teafa olaj, (vagyis konkrétabban ez a termék:Teafa 100% tisztaságú, természetes illóolaj – Humanity Áruház) kiállta a próbát, így mostantól én is elmondhatom, hogy egy kozmetikai cikk a hősöm.