Fel a várhoz csak jó nyári gumival

Egy várban dolgozom, ahol a fő attrakciónk egy hőspróba a gyerekeknek. Ennek során beöltöztetjük őket középkori ruhába, és ügyességi játékokban mérhetik össze magukat. Persze a ruházat egy plusz nehezítő faktor, mert elég nehéz, és mozogni sem olyan egyszerű benne. Én az egyik állomás felügyelője vagyok. Zömében fiatalok dolgozunk itt amúgy, hiszen az állandó gyerekzsivajt kibírni, illetve a mindennapos fizikai aktivitás is eléggé megterhelő azért.

A munkahelyre való eljutás sem egyszerű, én például egy ideig a szüleim kocsijával jártam. Aztán mivel eldöntöttem, hogy hosszú távon ezen a munkahelyen szeretnék maradni, ezért úgy döntöttem, veszek egy pici autót. A szüleimmel való egyeztetés ugyanis nem volt mindig könnyű.

Az új autóm, ami természetesen használt, viszont nem egy nagy teljesítményű gép. A családi városi terepjárónkhoz képest szánalmas a teljesítménye. Ez egyébként nem is lenne baj, hiszen nem járok nagy távokat, ellenben a négykerék meghajtás a várhoz felfelé vezető meredek úton azért egész hasznos volt. Néha alig tudtam felküzdeni magamat a dombon, és mindig imádkozom, nehogy jöjjön valaki mögöttem, és egyszer visszacsúszva nekimenjek.

Mivel nyáron használtam sokat ezen a remek úton az autót, ezért azt vettem észre, egyre nehezebben jutok fel. Mikor ezt megemlítettem a kicsit idősebb kollégáknak, akiknek már régóta van autójuk, felajánlották, hogy megnézik a kocsit. Igazából hamar rájöttünk, hogy a gumi kopott el, de rettenetesen. Azt mondták, szerintük ez már akkor kopott lehetett, amikor megvettem az autót. Hát, ezt nem is figyeltem olyan nagyon…

Rögtön ajánlottak is egy oldalt, ahol jó áron lehet nyári gumit kapni. Először azért megérdeklődtem, hogy úgy mégis milyenek a nyári gumi árak, és azért dobtam egy hátast. Nem gondoltam, hogy rögtön az autóvásárlás után ilyen kiadásaim lesznek. Az említett oldalon viszont, ami a gumidiszkont.hu, sokféle árkategória megtalálható. Nemcsak nyári, de téli gumikat is lehet venni, ha valaki nagyon előrelátó – és persze van fölösleges pénze…

Én azért anyuékkal böngésztem át az oldalt, hogy megtaláljam a megfelelő nyári gumi szettet. Nem akartam nagyon olcsót, mert hosszú távra vettem az autót, de egy feleslegesen drága guminak sem láttam értelmét. Így a közép árkategóriában nézegettünk nyári gumi árakat. Szerencsére ekkora kínálatból könnyen találtunk méretben, márkában, és árban is megfelelőt. A kiszállítás díja 1490 forint darabonként, úgyhogy ezt is hozzá kellett tennem a büdzséhez.

Azért mióta megfelelő gumikkal járok, ég és föld a különbség. Érzem, hogy sík felületen sokkal jobban tapad a gumi, és fölfelé is könnyebben, kevesebb gázadással fel tudok jutni. Szép lassan bele tanulok, hogy milyen is autótulajnak lenni, és most már legalább tudok egy megbízható autógumis oldalt!