A barátnőm kiskamasz fia mostanában nagyon visszahúzódó lett, aggódott is érte a barátnőm. Sokat beszélgettünk mostanában, próbáltam neki segíteni, mert nagyon kétségbe volt esve szegény. Szerencsére most már tudjuk, mi állt a kisfiú viselkedésének hátterében, de akkor nagyon tanácstalanok voltunk.
Amikor elkezdődött ez az egész, éppen új monitort kapott a kisfiú a számítógépéhez. Nem értek egyet feltétlenül a kiskamasz gyerekek számítógép használatának ösztönzésével, de ez teljes mértékben a barátnőm dolga, nekem ebbe semmi beleszólásom. Az új monitor nagyobb, mint az elődje, jobb a felbontása, vékonyabb, elegánsabb a megjelenése, és még sorolhatnám… Akkora a felhajtás a monitorok körül, hogy én nem is értem. Oké, lássam rajta, amit akarok, legyen szép képe, ne rongálja a szememet az elkerülhetetlennél jobban, de nekem más elvárásom nincs egy monitorral szemben. Bezzeg a barátnőm fiának, na neki volt egy csomó.
Az új monitor szebb képe hozta magával az internetes játékokat is, rövid időn belül rettentő sok időt töltött a fiú a számítógép előtt. A lövöldözős, tankos, harcos játékokban élt, alig várta, hogy mehessen játszani. Próbáltunk mindenféle interaktív programot kitalálni neki, amivel kicsalogathatjuk a szobájából, voltunk például hőspróbán. A lovagoknak beöltözött férfiak igazi lovagi tornát is bemutattak, utána pedig a gyerekek is beöltözhettek, kipróbálhatták a fegyvereket, lovagolhattak. Felnőttként is nagyon élvezeted volt ez a program, így bíztam benne, hogy a barátnőm fia is ki tudott szakadni az online világból legalább egy napra.
Valóban javulás kezdődött a viselkedésében, már nem játszott annyit. Egyik nap azonban arra ment haza a barátnőm, hogy a monitor törötten hever az asztal mögött és a fia sírva ül mellett. Kiderült, hogy egy kicsit eldurvult a játék, az ő csapata vesztésre állt és ezért ököllel ráütött a monitorra. Az persze nem csak betört, hanem le is esett az asztalról, így lehetett megint újat venni. Én nem igazán értettem, hogy miért ugrik azonnal a barátnőm, hogy máris vesz egy új monitort. A fia megígérte, hogy nem csinál többet ilyet; a helyén kezeli a játékot.
Ezután kezdődött a szótlan, magába forduló korszaka. Egyre kevesebbet játszott már az online játékokkal, inkább csak gubbasztott a szobájában. Hiába kérdeztük, hogy mi a baj, mindig valami kifogást talált a rosszkedvére. A barátnőm még mindig a törött monitor miatti bűntudatra gyanakodott, de szerintem nem ez volt a megváltozott viselkedés oka. Hamarosan kiderült, hogy igazam van.
Egyik délután kitört a kisfiúból az igazság, nem bírta tovább magában tartani. Az online játékokban csapatban játszanak, többen összeállnak, akár ismeretlenül is és így próbálják teljesíteni a küldetést. A kommunikációt a játék közben elérhető chat ablak segíti, azon keresztül bármikor tudnak írni egymásnak. Az egyik játékban elkezdték bántani a barátnőm fiát, goromba dolgokat írtak neki a többiek, mert nem volt olyan ügyes, mint ők. Ezért is ütött a monitorra, nem pedig azért, mert vesztésre álltak. Miatta vesztett a csapat, főleg, miután a szerencsétlenül járt monitor miatt végleg kiesett a játékból. El is ment a kedve az ilyen játékoktól, már nem is játszik egyikkel sem.
Egy kicsit megnyugodtunk, hogy végre kiderült a probléma, de ez nagyon súlyos dolog. Sajnos nem minden felnőtt veszi elég komolyan az ilyesmit, pedig a gyerekek nagyon rosszul élik meg, ha társaik bántják őket. Sokat beszélgettünk erről a barátnőmmel és a fiával is. Sikerült helyre tennünk a többiek viselkedését és azt, hogy ő hogyan tud ez ellen védekezni, mit tud tenni. Azóta megint játszik néha-néha egy játékkal, de már bőven nem annyit, mint előtte. És a monitoron sincs egyetlen karcolás sem.