Gyakran játszunk a gyerekekkel mindenféle játékokat, mert hiszünk benne, hogy ez elengedhetetlen módja a készségfejlesztésnek, és hogy mindazonáltal ahhoz képest igen kevéssé figyelnek erre oda a szülők. Bizony játék közben is érdemes a gyerekekkel együtt lenni, amennyire csak az időnk engedi.

Természetesen a társasjátékok előnyt élveznek, mert mi is imádjuk őket és a gyerekek is, arról nem is beszélve, hogy remek módja annak, hogy együtt töltsön el minőségi időt a család, és szülői szempontból pedig nagyon sokat megtudhatunk a még fejlődő gyermekünk személyiségéről és képességeiről.

Mivel most már azért kicsit nagyobbak, szoktunk olyan játékokat is játszani velük, amelyekben nagy szerepet játszik az ismeretterjesztés és a lexikális tudás bővítése. Bevallom, van hogy én magam csak összeállítok egy kis nagyon egyszerű játékot, amely által megismertethetem őket a 21. századot érintő aktuális és globális témákkal, kérdésekkel, problémákkal.

Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy már kisgyermekkorban elkezdjük a tudatosságra való nevelést. Így adódott, hogy a legutóbb játék alkalmával egy memóriajátékot állítottam össze, amelyben a fenntarthatósággal kapcsolatos fogalmak, dolgok szerepeltek, olyanok, mint a megújuló energiaforrások. 

Elégedetten konstatáltam, hogy nagyon érdeklődőek voltak, ezért játék után olvastam nekik, majd megnézettem velük egy gyerekeknek szóló animációs mesét, amely egyszerűen, számukra érthető módon magyarázza el nekik a naperőművek, szélerőművek és egyebek hasznosságát és fontosságát.

Szeretném őket tudatos polgárrá nevelni, és szeretnék példát is mutatni nekik ebben. Továbbá fontos nekem, hogy egy nap, ha elkerülnek a családi házból nekik is legyen lehetőségük napelemes rendszerrel felszerelt lakásba, esetleg házba költözni, így mi a férjemmel, már az ő jövőjükre is gyűjtünk a magunké mellett, szerencsére mindketten vagyunk is olyan helyzetben, hogy félre tudunk tenni.

Persze, nem nehéz akkor spórolni, ha a házban napelemek segítségével termeljük az energiát, hiszen – amint az köztudomású – nagyon gazdaságossá teszi egy ház fenntartását, igen keveset költünk rezsire. De nekünk elsősorban mégiscsak a környezettudatosság a fontos, és azt gondolom, hogy nagyon sokat segít a lehetőségek tekintetében, ha az embernek megvannak az információhoz való hozzájutás eszközei.

Ma ezt egyértelműen az internet jelenti, annak idején mi is ennek segítségével értesültünk a napelempalyazatok.hu honlapján keresztül arról, hogy nem muszáj hosszú éveket spórolni egy napelemes rendszer kiépítésének megvalósításához, hiszen remek pályázatok érhetőek el, amelyek segítségével akár a rendszer teljes kiépítését is finanszírozni tudjuk pályázati pénzből, és adott esetben egy-egy pályázat vissza nem térítendő támogatást nyújt. 

Ez történt a mi esetünkben is, így el sem tudom mondani, mennyire jól indult a közös életünk a költözés után. Tudtuk, hogy vállalhatunk bátran gyereket, hiszen annyi pénzt tudunk félretenni, hogy az bőven elég egy család számára.

És ez az, amit a gyerekeknek is át akarok adni amellett, hogy környezettudatosságra nevelem őket. Szeretném, ha tudnák, hogy hogyan kell az internetet okosan használni, és úgy, hogy az az előmenetelüket szolgálja. Úgy, hogy minden olyan információhoz hozzájussanak, amely a saját és a bolygó felemelkedését szolgálja.

A Napelem Pályázatok egyébként az egyik legjobb, legprofibb cég, amely napelemek kiépítésével foglalkozik, és mindenkinek bátran ajánlom őket, mert nagyon könnyű velük kommunikálni. A napelempalyazatok.hu-ra kattintva már rögtön árajánlatot is tudunk kérni tőlük, amellett, hogy minden szükséges információt megtalálunk itt ahhoz, hogy megfontolt döntést tudjunk hozni abban az esetben, ha egy napelemes projektbe tervezünk belevágni.

Ajánlanám továbbá nem csak családok, magánszemélyek számára, mivel cégek, vállalkozások, nagyobb volumenű projektek megvalósítását is vállalják. Egy ismerősöm például őket bízta meg vállalkozásának napelemes felszerelésével, és a mai napig is mindig szóba hozza, hogy mennyire hálás azért a professzionális munkáért, amelyet elvégeztek.

Hiába, a megújuló energia jelenti a  jövőt. Mindenki nyer azzal, ha egyre elterjedtebbé, általánosabbá válnak ezek az újszerű energiatermelő módszerek. A környezet is, amelynek a végletekig történő kizsákmányolása ezáltal megszűnhet, és mi, a környezetünket benépesítő emberek is, akik mindig is arra törekszünk, hogy a kiadásainkat minimalizáljuk. 

Azt gondolom, nagyon fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközt megragadjunk arra, hogy minél kisebb mértékben károsítsunk a Földünket az életünk folyamán. Én ezt a lehetőséget látom a fenntarthatóságban, és ez az, amire a gyermekeimet nevelni igyekszem.