A hétköznapi hősökről már írtam nektek, most újabb hétköznapi hősökről szeretnék néhány szót ejteni nektek.

Mindig mindenki azt mondja, hogy a lakás a legjobb befektetés és én is így gondolom. Sikeresen hozzájutottam egy nagyobb összeghez, és ebből több, kisebb, kissé lelakott lakást is vettem, jóval a piaci ár alatt, majd saját magam kezdtem el felújítani őket.

Eleinte eléggé féltem, hogy bukni fogok a befektetésen, hogy nem tudom annyival drágábba eladni majd a lakásokat, mint a vételár és a felújítás anyagra.

Szerencsére alaptalannak bizonyultak az aggályaim, nagyon hamar több jelentkező is akadt az elsőként befejezett lakásra.

Sikeresen egyeztettem mindent a vevővel és ki is tűztük a szerződés aláírásának napját, amire minden dokumentumot napokkal előtte elő is készítettem. Nagy szerencsém volt, mert még pár nappal az aláírás időpontja előtt felhívtam az ügyvédet, hogy egyeztessük még egyszer, milyen papírokra van pontosan szükségem, nehogy akár egyet is otthon hagyjak közülük.

Mikor a szükséges papírokat és dokumentumokat sorolta, akkor derült ki, hogy a lakásnak nincsen energetikai tanúsítványa, pedig ezt is szükséges csatolni az adásvételi szerződéshez.

Itt jönnek képbe az újabb hétköznapi hősök, akik megmentették a vásárlást, ugyanis, mint kiderült, van egy olyan cég, akik 12-24 órán belül kiszállnak a felmérésre, a dokumentumot pedig másnap már küldik is futárszolgálattal. Az ennél sürgősebb esetekre is van megoldásuk, a felmérést követően akár hat órán belül SMS formában el tudják küldeni a majd elkészülő hivatalos dokumentum számát, amit fel lehet használni a szerződés írásakor, amíg meg nem érkezik a dokumentum a kellő formátumban.

Nagyon örültem, hogy nem kellett egy ilyen dokumentum hiánya miatt eltolni az adásvétel aláírását és nem is kellett újabb szerződéseket írni, hiszen minden elő volt már készítve, a szerződéseken előre ki lettek töltve a dátumok, kellemetlen lett volna emiatt a kis hiányosság miatt az összeset újraírni.

Szerencsére, mivel smsben kértem az energiatanúsítvány számát, az ügyvéd ezzel elő tudta készíteni a megfelelő papírokat.

Az energetikai tanúsítvány ára egyébként nem vészes. Az összes kiállítandó igazolás közül szerintem ez volt az egyik legolcsóbb. Ez a cég amúgy is garantálja, hogy náluk olcsóbb nincsen is a piacon, még azt is vállalták, hogyha valaki olcsóbb ajánlatot talál, akkor ők is elvégzik a munkát ugyanazon az áron, mint a másik szolgáltató.

A energetikai tanúsítvány ára nem tartalmaz semmilyen gyorsasági felárat és nem azért, mert azt majd később adják hozzá, hanem azért mert egyszerűen csak nincsen, Ennek a cégnek az a gyorsaság jelenti a normális munkavégzést, amivel megmentették az eladásomat, amiért nagyon hálás vagyok nekik.