Minden nyáron szoktunk tenni kisebb-nagyobb kirándulásokat belföldön, hogy jobban megismerjük az országunkat, és minél több szép helyet bejárhassunk. Legutóbb egy történelmi jelentőségű városra eset a választásunk, ahol egy híres-hírhedt vár is áll. Természetesen vettünk belépőt is. Ilyenkor engem valahogy mindig egy furcsa érzés jár át. Akaratlanul is belegondolok, hogy évszázadokkal ezelőtt itt éltek emberek, sőt, talán egy nagy király is sétált azon az úton, amin éppen én. És hajlamos vagyok kicsit elkalandozni, és próbálom elképzelni, hogy milyen is lehetett akkor a hely. Szinte látom magam előtt az embereket korabeli ruhákban. Persze azt nem tudom, hogy mennyire reálisak az elméleti képeim. Amikor ott voltunk, várjátékokat is tartottak, hőspróbával. Kicsik és nagyok is kipróbálhatták magukat különböző játékokban, különböző jelmezekbe bújva. Bár azt hiszem, hogy az ilyen eseményeket a felnőttek sokszor jobban élvezik, mint a gyerekek. Volt lovagi torna is, természetesen felkészült szereplőkkel. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ez mennyivel barátságosabb, mint annak idején a valóságban lehetett. Az ilyen kirándulásaink általában egy naposak, reggel indulunk, és este jövünk. Nem volt ez másképp most sem.

Útközben jelezték nekem – mert nagy kereső vagyok -, hogy ki kellene cserélni az autóban az olajat, és jó lenne valami újat kipróbálni, és legyek olyan kedves, hogy keresek valami jót.

Ezelőtt nem sokkal felfedeztem egy oldalt, ami egy webshop is egyben, ahol mindenféle autóhoz szükséges dolgokat árulnak. Fékfolyadékot, izzókat, bőrápolókat és motorolajat is. Úgyhogy nagyon nem kellett gondolkoznom, hogy merre induljak el.

Gondoltam próbáljunk ki egy új márkát, egészen konkrétan én a Castrolra gondoltam. A webshop szerencsére megkönnyítette a dolgom, mert a castrol olajkereső segítségével könnyen tudtam válogatni a márka motorolajai között. Nem kellett több más márka között keresgélnem.

A castrol olajkeresőn belül is vannak keresési szűrések, ami még jobban megkönnyíti a böngészést. Kiválaszthatjuk, hogy pontosan milyen kategóriában keresünk a márka termékei között, vagyis pontosabban, hogy milyen terméket keresünk: személygépjárműhöz vagy motorhoz való olajat, vagy esetleg egyéb folyadékot. Kiválaszthatjuk azt is, hogy milyen viszkozitású, vagyis milyen súrlódási erővel bíró olajat szeretnénk, illetve a kiszerelés alapján is szűrhetjük a keresést. Persze, több másik márkát is beállíthatunk.

Nem telt el öt perc sem, és már meg is találtam az új motorolajat. Mivel a szállítás húszezer forint felett ingyenes, az olaj pedig nem érte el ezt az összeget, így azt a lehetőséget választottuk inkább, hogy a Kelenföldön található szaküzletbe rendeljük és munka után valaki beugrik majd érte. Úgyhogy hatalmas szerencse, hogy nem csak online vásárlásra van lehetőség. Ami azért is jön jól, mert az üzletben történő átvétel esetén még tanácsokat és esetleg segítségeket is kérhetünk hozzáértő személyektől.

Számomra nagyon meglepő volt egyébként, hogy nagyon sok olaj közül lehetett választani márkán belül. Bár én nagyon nem tudom, hogy mik a jelentős különbségek, de azt felismertem, hogy különböző szabvány besorolású, viszkozitású, és kiszerelésű termék közül lehet választani.

Ahogy végeztem a rendeléssel, arra gondoltam, hogy kicsi körülnézek a webshopban, hátha találok még valami érdekeset. És találtam is, igaz nem egy újabb árucikket. Az olajwebshop oldalán található egy blog felület is, ahová saját cikkeket töltenek fel. Elolvastam párat, és azt kell, hogy mondjam, találtam olyan cikket, amin keresztül végre sikerült megértenem egy olyan dolgot, ami teljesen homály volt. Azon felül, hogy magyarázatokat olvashatunk különféle témákban, még hasznos tippeket és tanácsokat is találhatunk.