Próba

Kategória: Uncategorized

Te tudod, hogy mit jelent az, hogy hőspróba?

Sosem hallottam még arról, hogy mi is pontosan az a hőspróba, egészen addig, amíg az unokatesóm 6-7 éves két kisgyerekét el nem vitte egy ilyenre. Volt egy hétvége, ahol egy belföldi várnál – aminek nagy jelentősége van a történelmünkben – egy családi programos hétvégét szerveztek a szervezők. És itt a gyerekeknek is kitaláltak különböző dolgokat, köztük a hőspróbát is. Aki nem tudná, hogy mi az, annak elmondom, hogy ezt tulajdonképpen úgy kell elképzelni, hogy különböző próbákat kell kiállni, különböző helyszíneken és a feladatok is mindig mások. A hangulatot fokozza, hogy különleges díszleteket készítenek és a gyerekek is be tudnak öltözni.

Miután hazajöttek, elmesélte nekem, hogy a gyerekek mennyire imádták ezt a hétvégét és teljesen jól elszórakoztak. Örülök neki, hogy az unokatesóm is így áll a dolgokhoz. Ugyanis manapság egyre gyakrabban látom azt, hogy a szülők nem tudják megfelelően lefoglalni a gyereküket, és inkább a kezükbe nyomják a telefont vagy a tabletet. Még az olyan kisgyerekeknek is, mint amilyen az unokatesóm gyerekei. És nem igazán tudom felfogni, hogy mégis ilyenkor mit gondolnak ezek a szülők. Értem én, hogy fáradtak és egész nap a nyüszítést és ordibálást hallgatják a gyerekek részéről, de annyiféleképpen le lehet foglalni őket, nem kell ahhoz se telefon, se tablet, sem pedig tv.

Mondta, hogy egyébként hasonló játékok már az interneten is vannak, de ezzel ő nem foglalkozik, hiszen ő nem akarja, hogy a gyerekei már ilyen fiatal korban a számítógép előtt üljenek. Amit én teljes mértékben meg is tudok érteni. Izgalmas lehetett egyébként ez a hétvége, kérdeztem tőle, hogy a felnőttek számára milyen programok voltak még, és mesélte, hogy ebbe a játékba még felnőttek is beszállhattak, ha akartak. Nagyon vicces látvány lehetett, ahogy egy apuka beöltözik lovásznak vagy bármilyen más középkori jelmezbe. De azt is mondta, hogy egyébként a szervezők próbálták úgy megoldani a dolgokat, hogy javarészt közös programok legyenek, hiszen az volt a lényege, hogy ez egy családi hétvége legyen.

Úgyhogy jól szórakoztak, elmentek utána a környéken kirándulni is, ettek lángost, bort is kóstoltak a férjével, szóval ez tényleg egy pihentető és szórakoztató hétvége lehetett.

A szörfözés is veszélyes lehet

Mindig is szerettem volna kipróbálni a különböző vízi sportokat, legyen szó akár úszásról, szörfözésről, de még a búvárkodás is nagyon vonz. Azonban van egy kisebb bökkenő a sztoriban: nem tudok úszni, mert rettegek a mély víztől.

Bizony, ez már kiskorom óta így van, mióta az eszemet tudom. Hiába jártunk az oviban is már úszótanfolyamra, én rendesen pánikrohamot kaptam a vízben és sírni kezdtem, majd kiabálni, hogy ki akarok menni. Ez a mai napig nem változott, deréktól feljebb már nem merek belemenni a vízbe. Ezzel kapcsolatban számos dolog van, amitől félek. Strandon vagy akár uszodában, ha a medence alja sötétkék csempével van kirakva, bele se merek menni, mert olyan, mintha nem látnám az alját. Ezért is van az, hogy ha a tengerbe megyek bele, vagy akár hajókázunk és nem látok át tisztán a vizen, akkor nem tudok belemenni, mert elfog a félelem.

Pedig szeretem a hasonló filmeket, imádom a cápás filmeket, vagy azokat, ahol esetleg hajón játszódik a történet, vagy valaki hajóbalesetet szenvedett és egy lakatlan szigetre került. Legutóbb pont egy szörfözős filmet láttam, a nő szörfözött, azonban egy hatalmas hullám jött és elsodródott egy hatalmas sziklához. Hiába látta a partot, nem tudott visszaúszni, mert egy hatalmas cápa keringett körülötte folyamatosan. Konkrétan az egész film ezen a sziklán játszódik – miután persze megtörtént ez a baleset -, mégis szerintem teljesen jól összerakták és izgalmas is egyben. Sajnos nem emlékszem már a címére, de tudom, hogy egy szó volt a címe, semmi más.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén